BF3 Magyar Kupa: Az első hét
Coverage március 8. 22:59 42 hozzászólás 1822 olvasás
A sors fintora, hogy az első említésre való esemény, hogy a "magyarok" elhagyták a kupát, ugyanis a HUNS (Hunagarians) csapata nem tudott elég tagot összegyűjteni így feladták a versenyt. Ennek ellenére a többi csapatnak sikerült lejátszania a kijelölt mérkőzését. Az eredmények és a tapasztalatok tárgyalása előtt a kezdő hét büntetéseiről is szót kell ejetenünk. Három gárda kapott ugyanis büntetést adminisztrációs kötelezettségek be nem tartása miatt, amit könnyen el lehetett volna kerülni. Reméljük ezek intő például szolgálnak majd, és egy pont levonásra sem lesz szükség a későbbiekben.
A harc kezdetét vette
Akkor most következzenek a hét eredményei. A küzdelem megindult és első lövések is eldördültek. Az év első havának utolsó napján a Thor pörölye lesújtott az ellenfelére és ezzel megkezdődtek a csoportmérkőzések. A B csoportban "Hősies" volt ugyan az ellenállás, de kevés volt. A Thor mögött régi battlefieldesek állnak, így nem volt annyira meglepő a komoly hozzáállás, amely igen ígéretes lehet a továbbiakban.
hRZM 1-360 ThoR
Két nap kihagyás után február 3-án, pénteken a már Lan tapasztalatokkal rendelkező Cannibalistic Base Campers lépett színre az A csoportban az alig ismert Dead Warriors ellenében. A kezdeti bizonytalan tapogatózások után a Kannibálok végül győzedelmeskedtek a -nevükhöz méltóan- Halott harcosokon.
cBc 465 - 0 DW
Pénteken a C csoportban is zajlottak az események. A Dragon Multi Gaming Clan majdnem legyőzte a
FoxHound Alpha alakulatát. A versenyzők hibáján kívüli technikai malőr akadályozta a Sárkányokat, de ettől a vereségtől függetlenül még van esélyük a csoportban.
DMGC 31-74 FH_A
Szombaton szintén két meccs került terítékre. A B csoportban játszott szoros mérkőzést igencsak ambíciózus csapat. De végül nem sikerült az AQUÁ-nak vizet juttatnia a motorblokkba, és így győzött a Multigaming közösség elit osztaga.
AQUA 2-116 [V8]
Az A csoportban induló Agyhalott Magyarok óvatos, de biztos játékkal kényszerítették térdre az Exclusive Gaming Community-t.
EGC 0-298 AM
Február 5-re, vasárnapra négy mérkőzés lett betáblázva, igazán leterehlve közvetítői gárdánkat, akiknek amúgyis elég hősies a helytállásuk tekintve, hogy folyamatosan kell beszélniük összefüggően, huzamosabb ideig.
A SAS végül disznóhússal lakott jól, de nem tudtuk megnézni, hogy is történt, ugyanis technikai problémák miatt tartalékszervert kellett beállítani, amelyre nem fért fel a Battlefield.hu TV. Ez a versenyzőknek sok zavart is okozott, de végül elfogadásra került az eredmény a C csoportban.
Pork 0-252 SAS
A FoxHound béta csapatának a D csoportban nem volt akkora szerencséje mint az alpháknak. Szívtelen kivégzés várt rájuk.
FH_B 0-442 H4RT
Az A csoportban az "öregróka" 818-asok ellen az új generáció állt ki. Az utóbbiak jobban a levegőben tudtak maradni, így Raykrepsz és csapata kikapott.
818 1-285 Nghu
A Delta Hunter Squadnak a késői BF2-ből jött PPS csapat bátran ellenállt, azonban ők voltak azok, akik túlértékelték a légierőt és így a földön buktak el.
DHS 236-0 PPS
A csatatér
Az első hét még az ismerkedésről, erőfelmérésről szólt és ennek kiváló díszlete volt a versenymap a Caspian Border. Hiszen mind a nagy mérete, vagy széles járműpalettája, elég lehetőséget biztosít a "Battlefield élmény-re." Mégis jópár csapat ódzkodott attól, hogy kihasználjon minden járművet. Itt főleg a légierőről van szó. Sajnos a legutóbbi Battlefield játékban nem volt repülőgép, és mivel a csapatok nagy része a BFBC2-vel indított, számukra idegen elemnek hathatott a légierő. A megfelelő tudású pilóták hiányát általában a földön próbálták ellensúlyozni. A gépeket csupán droppolásra, azaz a squadleader gyors, légi úton történő pozícióba helyezésre használták. Hiszen hiába van fönt egy ász pilóta, ha egyszer zászlót húzni gépből nem lehet. Elviekben működőképesnek mondható gyakorlatról van szó, de ha valaki követte a Magyar válogatott legutóbbi mérkőzését, akkor az láthatta, hogy ez tévút. Ugyanis ha nincs ellenpilóta, akkor védtelen lesz a helikopter, amelynek a légitámogatása létfontosságú a földfelszíniek számára. Amúgy zseniálisan lett időzítve a dolog, hiszen sok csapatnak még viszonylag új ez a map warozásra, de február 6-án a Holland-Magyaron meg lehetett nézni, hogy hogyan is kellett volna játszani Caspianon.
A baserape és fairplay
Régi BF2-es emlékek jutottak eszembe, ahogy azt figyeltem hogyan próbálja az egyik csapat beszorítani a másikat az kezdőpontjára. A meccsek utáni gyorsinterjúkban, vagy az oldalon lévő kommentekben gyakran méltatlankodnak egyesek hogy milyen sportszerűtlen dolog ez a baserape. Nos ez is jól mutatja, hogy szinte tetszhalott állapotból ébred a Battlefield kompetitív közösség, hiszen régebben nem volt vitás (és ma sem), hogy conquest warban a jobban répelő (szerk. a másik csapatot alappontjára beszorító) csapat lehet a nyerő. Úgyhogy itt félre kell tenni a public etikettet és mindent beleadni a győzelemért.
A harc hevében
A meccsek amúgy baráti hangulatban zajlanak. A mérkőzés utáni beszélgetések közvetlenek, és bizonyos esetekben tapasztalatcserébe is átmennek. Élvezet nézni ahogy megismerik egymást a magyar csapatok, barátkoznak, így önmagukat és ezáltal a Battlefield közösséget is fejlesztve. Körülbelül a mérkőzések 20-30 százalékába beleszólt a technika ördöge is. Ezzel sajnos számolni kell, ugyanis nem lehet tenni ellene semmit. Ez a tényező jellemezheti a verseny szerencsejáték motívumát.
A folytatásban
Annak ellenére, hogy több csapat csupán szórakozásból jelentkezett a Kupára és a résztvevő játékosok közül is sok a családos, elfoglalt ember felkészülésként átlag heti 2-3 gyakwart számoltam össze Sin beszélgetéseiből, tehát mindenki komolyan vette a versenyt. Kérdés, hogy ebből a lelkesedésből mennyi fog maradni, későbbi vereségek, csalódások után, de ez már csak az elkövetkező meccshetekből derülhet ki. A következő héten a csatatér Noshahr Canals lesz, és reméljük, jobban kihasználják majd a járműveket a csapatok.
Battlefield 3 Magyar Kupa 1. hét Battlefield.hu TV archivált adásai:
Kapcsolódó linkek
Kapcsolódó cikkek
Mondjuk szerintem a VÉNY Klán tagjait is megkérdezheted erről! :kacsint:
Egyszer nem láttam, hogy bárkinek vissza írtak volna, pedig Ők mindig kapják az "áldást"!

Ez a jó hozáállás :),a többi magyarnak is igy kéne tenni,multkor felmentünk pár klántárssal Battlefield.hu szerverére ott is a magyarok kiutáltak minket a szerverröl,nem véletlen tart itt a magyarság,ahol...
Provocator jól beszélsz :)

"ne legyen üldözési mániád, az nem tesz jót"
Szerintem ez jelenleg fölösleges felvetés. Zárjuk is le a téma ezen részét mert értelmetlen. Ez a Kupa ezekkel a szabáylokkal lett kitalálva és kihirdetve.
Ha nyerni akarsz akkor tanulj, fejlődj és verd meg az ellenfeleidet, legyél jobb náluk.
A Kupa szabálya előre ki lett hírdetve, mindenki olvashatta, hogy mire jelentkezik, mi és hogyan fog történni.
Akinek nem tetszett (tetszik) azok nem is jelentkeztek.
"ne legyen üldözési mániád, az nem tesz jót"
és pont ez lenne a lényeg!, a véletlen sorasolásnál lett volna esély arra, hogy esetleg egy RDHA vagy egy RockAsus összekerüljön és akkor már esik az egyik "bika" csapat. Lehet, hogy több ember kíváncsi a régiekre......de arra nem gondol senki, hogy nagyobb ovációval fogadna a közönség egy frissen alakult csapatot az első háromban??? /Persze erre így is van esély....de lássuk be, hogy igen csak kevés./
Mindemellett értem a sorsolás mikéntjét csak ez is egy lehetőség lett volna amit felvázoltam és valószínűleg nem csak nekem jutott eszembe.
foxshocc
Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy egy teljesen hülye értelmetlen sorsolással olyan csapatoknak adjunk véletlenül nagy előnyt, akik tudások szintjével el se érik például a top8 helyet, de mégis ott végeznek mert túl nagy szerencséjük van. A sorsolás folyamán azért lettek kiemelt csapatok, amiért az UEFA se rak be egy EB selejtező csoportba egy Német, Angol, Francia, Spanyol válogatottat. Én úgy gondolom, minden sportágban kell használni ilyen kiemelést, mert egy kupa végén csak a legjobbak maradhatnak, és ezzel el lehet kerülni a korai összecsapásokat a legjobbak között. Az hogy NC-ken ezt te nem tapasztaltad az azért lehetett, mert a mi nemzetünk nem kifejezetten a kiemelt csapatok kategóriájában van sajna sok játékban, vagy azért is lehetett, mert rengeteg admin a CB-én vagy ESL-en ezekkel nem igen törődik és nyomon se követik az előző évek eredményeit. 16 csapat fog tovább jutni a Magyar kupa csoportjaiból, azt hiszem, ebbe a létszámba bőven belefér jó sok új klán, aki kivívhat magának igen előkelő helyet, a lehetőség meg van, csak játszani kell és minél tovább eljutni. Természetesen, aki ezen a kupán jó eredményt ér el az adatbázisba bekerül, és kiemelt csapat is lehet akár egyszer a jövőben, de hangsúlyozom, a nemzetközi szereplések e téren nagyon számítanak, lásd például a mai mérkőzést érezhető volt a tudás különbség igen csak.
és pont ez lenne a lényeg!, a véletlen sorasolásnál lett volna esély arra, hogy esetleg egy RDHA vagy egy RockAsus összekerüljön és akkor már esik az egyik "bika" csapat. Lehet, hogy több ember kíváncsi a régiekre......de arra nem gondol senki, hogy nagyobb ovációval fogadna a közönség egy frissen alakult csapatot az első háromban??? /Persze erre így is van esély....de lássuk be, hogy igen csak kevés./
Mindemellett értem a sorsolás mikéntjét csak ez is egy lehetőség lett volna amit felvázoltam és valószínűleg nem csak nekem jutott eszembe.
foxshocc
és pont ez lenne a lényeg!, a véletlen sorasolásnál lett volna esély arra, hogy esetleg egy RDHA vagy egy RockAsus összekerüljön és akkor már esik az egyik "bika" csapat. Lehet, hogy több ember kíváncsi a régiekre......de arra nem gondol senki, hogy nagyobb ovációval fogadna a közönség egy frissen alakult csapatot az első háromban??? /Persze erre így is van esély....de lássuk be, hogy igen csak kevés./
Mindemellett értem a sorsolás mikéntjét csak ez is egy lehetőség lett volna amit felvázoltam és valószínűleg nem csak nekem jutott eszembe.
foxshocc
Ha nyerni akarsz akkor tanulj, fejlődj és verd meg az ellenfeleidet, legyél jobb náluk.
A Kupa szabálya előre ki lett hírdetve, mindenki olvashatta, hogy mire jelentkezik, mi és hogyan fog történni.
Akinek nem tetszett (tetszik) azok nem is jelentkeztek.
1. A fenti írás egy szimpla összefoglaló a Magyar Kupa első fordulójáról. Nem kell többet gondolni róla, mint ami. Nyilván lehetett volna diplomatikusabb, de szerintem nem volt sértő senkire nézve sem. Pláne nem lekicsinylő, elvégre 1 meccs alapján nem lehet megítélni egy csapatot. Majd a küzdelmek végén tudunk messzemenő következtetéseket levonni a mutatott teljesítmény alapján. Azt srácok pedig senki ne várja el, hogy minden gárdát helyből ismerjünk, anélkül hogy bármi eredményt is felmutatott volna.
2. A kiemelés szerintem sajátos eljárás a sportban, a célja az volt nálunk, hogy ne a csoport meccsek idején találkozzanak az "erősebb" csapatok, hanem a rájátszás során. Az hogy mi alapján kerültek kiemelésre az alakulatok pontosan ismertettük a kupa kezdés és a sorsolást megelőzően. Azt gondolom, hogy ez szervezőként a mi döntésünk. Mások (lásd korábbi kupák/ CB/ ESL) még ennyi lehetőséget sem adnak a csapatoknak, hanem ez a beosztás és kész, mellé még kommentárt sem kapsz. Mint a Kupa egyik fővédnöke, azt mondom sokkal méltányosabb volt a kiemelés és a sorosolás, mint az utóbb említett eljárás.
3. Azt gondolom, hogy ahogy Sturm is megfogalmazta a Battlefield 3 Magyar Kupa légköre teljesen baráti. A csapatok egymást segítik és nem ellenséget látnak a másikban. Elég csak a TV-s közvetítéseket figyelni, az interjúk hangneme és tartalma is ezt mutatja. Felesleges itt a szavaok lovagolva egymásnak feszülni.
és pont ez lenne a lényeg!, a véletlen sorasolásnál lett volna esély arra, hogy esetleg egy RDHA vagy egy RockAsus összekerüljön és akkor már esik az egyik "bika" csapat. Lehet, hogy több ember kíváncsi a régiekre......de arra nem gondol senki, hogy nagyobb ovációval fogadna a közönség egy frissen alakult csapatot az első háromban??? /Persze erre így is van esély....de lássuk be, hogy igen csak kevés./
Mindemellett értem a sorsolás mikéntjét csak ez is egy lehetőség lett volna amit felvázoltam és valószínűleg nem csak nekem jutott eszembe.
foxshocc
1. A fenti írás egy szimpla összefoglaló a Magyar Kupa első fordulójáról. Nem kell többet gondolni róla, mint ami. Nyilván lehetett volna diplomatikusabb, de szerintem nem volt sértő senkire nézve sem. Pláne nem lekicsinylő, elvégre 1 meccs alapján nem lehet megítélni egy csapatot. Majd a küzdelmek végén tudunk messzemenő következtetéseket levonni a mutatott teljesítmény alapján. Azt srácok pedig senki ne várja el, hogy minden gárdát helyből ismerjünk, anélkül hogy bármi eredményt is felmutatott volna.
2. A kiemelés szerintem sajátos eljárás a sportban, a célja az volt nálunk, hogy ne a csoport meccsek idején találkozzanak az "erősebb" csapatok, hanem a rájátszás során. Az hogy mi alapján kerültek kiemelésre az alakulatok pontosan ismertettük a kupa kezdés és a sorsolást megelőzően. Azt gondolom, hogy ez szervezőként a mi döntésünk. Mások (lásd korábbi kupák/ CB/ ESL) még ennyi lehetőséget sem adnak a csapatoknak, hanem ez a beosztás és kész, mellé még kommentárt sem kapsz. Mint a Kupa egyik fővédnöke, azt mondom sokkal méltányosabb volt a kiemelés és a sorosolás, mint az utóbb említett eljárás.
3. Azt gondolom, hogy ahogy Sturm is megfogalmazta a Battlefield 3 Magyar Kupa légköre teljesen baráti. A csapatok egymást segítik és nem ellenséget látnak a másikban. Elég csak a TV-s közvetítéseket figyelni, az interjúk hangneme és tartalma is ezt mutatja. Felesleges itt a szavaok lovagolva egymásnak feszülni.
Annó, BC2-ben indultunk az akkori tavaszi kupán, mixteam ként a =25th=-val, mivel nem voltunk összeszokva, hamar kiestünk a kupából.
Senki nem adta fel, senki kérdőjelzet meg semmit.
Élveztük, jó volt és vártuk az újabb kihívást. (kicsit sokat is kellett rá várni :kacsint:)
Sokat gyakoroltunk azóta, és építettük a csapatot.
Manapság, már ott vagyunk a többi "nagy" Klán között, hiszen az idő és a kitartásunk minket igazol!
Macro: a mondat az én értelmezésem szerint arra akar mutatni, hogy voltak olyan klánok akik nem használták fel a járműveiket normálisan caspianon ezért remélhetőleg tanultak belőle és noshahr-on jobban kezelik azokat.
Amit mi magunkra vettünk az a kiemelés, hogy a Dragonosok (és tiszteletem az összes tagjának, nem őket akarom bántani) egy sajnálatos hiba miatt vesztették el a meccset... Nálunk is kiesett a jet-esünk (kétszer is), ahogy azt a Kazu elmondta, ráadásul aki játszott már ellenük tudhatja, hogy brutál mód gyilkolnak a levegőbe. Akkor most mi terjesszük azt, hogy azért nyerték az első kört mert a Csanád kiesett? Ja hát igen.. biztos azért nyertek... Nem értem miért kell ezt így kiemelni. Vagdalkóznak itt a T. Szerkesztők a szerencse szóval. Miért is? Ennyire ne degradáljunk már le egy klánt. Amikor megjelent a felvétel, már ment az okoskodás, hogy csak azért a Fox nyert, mert kiesett a tag.
Csatlakoznék Foxshocc-hoz is, hiszen egy sportágban sikerült jeleskednünk az évek során. Soha semelyik csapatról nem láttam egy ilyen felvezetős, kiemelős sorsolást nyilvánosan... és volt, hogy igenis egymást ejtették ki a nagyobb csapatok és már csak a kupa átadásánál kaptak észbe, hogy jól elcseszték. Sőt... továbbmegyek a történetben, volt, hogy a mi megállapításunk szerinti legerősebb csapat kapott ki egy középgyenge teamtől. Ja és ha valaki pl egy meccsen rosszul lett, keményebben fogták meg és le kellett cserélni vagy épp kiesett a játékból, sose kaptuk meg azt másoktól, hogy "biztos azért nyeretetek mert...."
Ha már e-sportsnak nevezzük ezt a valamit amit játszunk, legalább csináljunk már úgy, mintha az is lenne..
Nem szükséges velem egyetérteni (valószínűleg sokan nem is fognak) de itt már a sorsolás is igen meglepő volt a számomra. Azért mert van pár nagy csapat Őket miért kell kiemelni és egy-egy csoport élére rakni??? Így nem kérdés, hogy nagy eséllyel indulnak az olyan csapatok ellen akik mostanság alakultak., ebből következik, hogy be is jutnak a döntőbe az "öreg motorosok". Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy vannak csapatok akiket jobban preferálna a vezetőség, de könnyen elképzelhető, hogy akadnak játékosok illetve olyan objektív személyek akikben ehhez hasonló érzetet kelt ezt a fajta sorsolás.
Úgy 12 évnyi aktív élsport és nem egy-két válogatottal való pályáralépésen vagyok túl ezáltal megannyi csoport mérkőzésen., rengetegszert előfordult, hogy a 2-3 legerősebb csapatot kaptuk meg és teljesen egyértelmű volt mindenkinek, hogy ők játszák majd a döntőt mégsem emeltek ki senkit esélyt adva arra, hogy hátha kiejtik egymást és egy másik csapattal vívhatják meg a harcot. Erre talán gondolhatot volna a kupát szervező Team.
Természetesen tudom, hogy ez E-Sport és más a virtus mint a sportok más színterein., de van ami átmenthető abból a közegből! Ohh és természetesen nem volt szándékomban ezzel a kommentel senkit sem megbántani!
foxshocc
Macro: a mondat az én értelmezésem szerint arra akar mutatni, hogy voltak olyan klánok akik nem használták fel a járműveiket normálisan caspianon ezért remélhetőleg tanultak belőle és noshahr-on jobban kezelik azokat.
Nem szükséges velem egyetérteni (valószínűleg sokan nem is fognak) de itt már a sorsolás is igen meglepő volt a számomra. Azért mert van pár nagy csapat Őket miért kell kiemelni és egy-egy csoport élére rakni??? Így nem kérdés, hogy nagy eséllyel indulnak az olyan csapatok ellen akik mostanság alakultak., ebből következik, hogy be is jutnak a döntőbe az "öreg motorosok". Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy vannak csapatok akiket jobban preferálna a vezetőség, de könnyen elképzelhető, hogy akadnak játékosok illetve olyan objektív személyek akikben ehhez hasonló érzetet kelt ezt a fajta sorsolás.
Úgy 12 évnyi aktív élsport és nem egy-két válogatottal való pályáralépésen vagyok túl ezáltal megannyi csoport mérkőzésen., rengetegszert előfordult, hogy a 2-3 legerősebb csapatot kaptuk meg és teljesen egyértelmű volt mindenkinek, hogy ők játszák majd a döntőt mégsem emeltek ki senkit esélyt adva arra, hogy hátha kiejtik egymást és egy másik csapattal vívhatják meg a harcot. Erre talán gondolhatot volna a kupát szervező Team.
Természetesen tudom, hogy ez E-Sport és más a virtus mint a sportok más színterein., de van ami átmenthető abból a közegből! Ohh és természetesen nem volt szándékomban ezzel a kommentel senkit sem megbántani!
foxshocc
De kazuyának igazat adok!:) Érezhető volt nálunk is,hogy a PPS-t favorizálták!(-ők buktak el - szerintem meg mi nyertünk!:)

Elismerem idegesítő dolog de ez van nem lehet ellene tenni ha már egyszer kialakult a baserape helyzet...
A kommenteket szépen írni kell, és sok embernek úgy kialakul a véleménye a klánról... a közismertségért hírességért hírhedté válásért mind meg kell dolgozni bármelyiket is szeretné az ember ott belül. Tudom keményen hangozhat, De utólagosan ne duzzogjunk hogy nem emeltek ki eléggé.
Baserapel miatt mi kaptunk eleget fórumokon, meccs után fél órával több mint 40 fikázó kommenttel lettünk gazdagabbak, sőt már online TV közvetítés közben is láthattátok team chatben az ellenfél... hmm "nem tetszését" fejezte ki.
Viszont ki kell emelnem,hogy baserapet, el kell érni meg kell tartani, és nem olyan könnyű, és könnyen borulhat ha jól reagálja le az ellenfél, sőt meg lehet fordítani döntően.
Ez itt War
Ez itt a Magyar Kupa
Nem Public és a szabály sem tiltja, és rajtunk kívül aki tudta csinálta is...
Tisztelni, szeretni, utálni, mind1 melyikről van szó egy idő után mindenki megkapja a rá való véleményt a népről, de mindegyikért tenni kell. Aki háttérbe szorultnak érzi magát, itt gyorsan változtathat rajta....
Szeretném ha ezt a kis írásomat mindenki építő kritikának fogná fel és nem minősítésnek, mert rengeteg az ismeretlen, és szeretném ha kialakulna egy azonos egysíkú légtér hogy meglegyenek az alapok miről is van szó igazából, és a forumozás 90%a ne fikázásokkal legyen teli, és higgyétek el mindenkinek meg lesz könnyítve az élete a battlefiled világában.... :)
Szép napot mindenkinek!

Amúgy, nyugodtan írhattok a Klánhíreknél, hogy Ti hogyan éltétek meg a meccset.
Én, annó éltem ezzel a lehetőséggel BC2-es időkben még! Lehet követendő példa! :kacsint:
Hozzátenném publicon én sem komálom annyira a baserapet, mert onnan csak összhanggal lehet kijönni az viszont annyira nincs. De a Magyar Kupa Warokból áll összefüggő csapatokból,egyező esélyekkel, létszámmal. Ez az itteni diadal lényege...
A kommenteket szépen írni kell, és sok embernek úgy kialakul a véleménye a klánról... a közismertségért hírességért hírhedté válásért mind meg kell dolgozni bármelyiket is szeretné az ember ott belül. Tudom keményen hangozhat, De utólagosan ne duzzogjunk hogy nem emeltek ki eléggé.
Baserapel miatt mi kaptunk eleget fórumokon, meccs után fél órával több mint 40 fikázó kommenttel lettünk gazdagabbak, sőt már online TV közvetítés közben is láthattátok team chatben az ellenfél... hmm "nem tetszését" fejezte ki.
Viszont ki kell emelnem,hogy baserapet, el kell érni meg kell tartani, és nem olyan könnyű, és könnyen borulhat ha jól reagálja le az ellenfél, sőt meg lehet fordítani döntően.
Ez itt War
Ez itt a Magyar Kupa
Nem Public és a szabály sem tiltja, és rajtunk kívül aki tudta csinálta is...
Tisztelni, szeretni, utálni, mind1 melyikről van szó egy idő után mindenki megkapja a rá való véleményt a népről, de mindegyikért tenni kell. Aki háttérbe szorultnak érzi magát, itt gyorsan változtathat rajta....
Szeretném ha ezt a kis írásomat mindenki építő kritikának fogná fel és nem minősítésnek, mert rengeteg az ismeretlen, és szeretném ha kialakulna egy azonos egysíkú légtér hogy meglegyenek az alapok miről is van szó igazából, és a forumozás 90%a ne fikázásokkal legyen teli, és higgyétek el mindenkinek meg lesz könnyítve az élete a battlefiled világában.... :)
Szép napot mindenkinek!
Amúgy, nyugodtan írhattok a Klánhíreknél, hogy Ti hogyan éltétek meg a meccset.
Én, annó éltem ezzel a lehetőséggel BC2-es időkben még! Lehet követendő példa! :kacsint:
De kazuyának igazat adok!:) Érezhető volt nálunk is,hogy a PPS-t favorizálták!(-ők buktak el - szerintem meg mi nyertünk!:)
De kazuyának igazat adok!:) Érezhető volt nálunk is,hogy a PPS-t favorizálták!(-ők buktak el - szerintem meg mi nyertünk!:)
Kitartást és jó hangulatú felkészüléseket kívánok mindnekinek, a szervezőknek meg köszönet a lehetőség megteremtéséért. :)

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Caspian Border 