BF3 Magyar Kupa: FoxHound interjú
Scene hírek február 12. 12:17 7 hozzászólás 626 olvasás
|
|
Szia! Kérlek mutatkozz be, mit csinálsz a hétköznapokban? Gyura Ferenc Pál vagyok 24 éves Budapesti lakos. A Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetemi hallgatója. Az egyetem mellett a Nemzeti színházban, nézőtéri felügyelőként dolgozom. Mit jelent a nézőtéri felügyelő, pontosabban mit csinál? A színházba beérkező vendégeket útba igazítom, vészkijáratokat felügyelek és próbálok mindenben a segítségükre lenni, hogy az előadást zavartalanul élvezhessék Térjünk is át a játékra. Mikor kapcsolódtál be a Battlefield sorozatba és előtte mivel játszottál? Az első battlefield, amivel találkoztam az 1942 volt, ez még iagazándiból nem nyerte el a tetszésemet, így nem is fordítottam rá jelentősebb figyelmet. 2010 környékén kezembe kaptam a Bad Company 2-t, ami viszont igencsak elvarázsolt, és rabul ejtett egy jó időre. A battlefield játékok előtt leginkább konzol gamernek mondtam volna magam, mivel leginkább a Metal Gear Solid és a Resident Evil érdekelt. |
Akkor keletkezett egy kis "luk" a sorozatban. A BF2-t kihagytad. Nem bánod?
Nyomon követtem a sorozatot és ki is próbáltam, de csak barátokkal lanozgattunk nagy ritkán, így nem tudtam vele komolyabb kapcsolatba kerülni. Sok klántársamtól megkapom, hogy nagy hibát vétettem el, hogy nem merültem bele jobban annó, de sajnos ezt már nem tudom pótolni. Talán ha akkoriban nem kötött volna le annyira a konzol világ, akkor én is nagy fanatikusává válok azidőtájt. ![]()
Lehet így szerencsésebb, hogy nem kell viszonyítanod, és talán könnyebben fogadod el a BF3-at olyannak amilyen. De ha jellemezned kellene, akkor miként sorolnád be a sorozat játékainak egyes részeit?
A Battlefield 1942 hangulata nagyon furcsa volt számomra, hisz ez volt az első fps játékom, ahol láthatóan számít a taktika és a csapatban mozgás, nem pedig csak az egyéni skill mint például a Call of Duty-ban. A Battlefield 2-ben a modern fegyverek igencsak felcsigáztak, mivel én inkább azok iránt érdeklődök, de nekem egy picit nehéz volt, úgy éreztem, hogy az emberek túl gyorsan halnak. Ezzel az utolsó résszel még egy picit hadi lábon állok, de folyamatosan sajátítom el az apró, műhely titkokat, amiben a klántársak is segítségemre vannak.
Közben puskáztam, meglestem az oldalatokat, ahol meg lehet tudni, hogy a klánt nem egyedül hoztad látre. Erről mesélj valamit, illetve, hogy kik azok, akik a klánon belül segítik a csapat működését.

Így van Allspark88-al alapítottuk a klánt 2010 elején. Eleinte egy kisebb baráti társaságként indultunk, akik szinte mindennel játszottak. A Borderlends-től kezdve a Splinter cellen át a Company of Heres ig bezárólag. Kerestük azt a játékot, amivel hosszútávon el tudjuk ütni az időt és mindenki szereti, így találtunk rá a Bad Company 2-re. Pár hétnyi közös játék után úgy döntöttünk, hogy megalakítjuk a saját kis klánunkat, amihez elég hamar csatlakoztak további bajtársak. A csapat működését igen sok ember segíti. Szerencsésnek érzem magam, mivel nagyon jó kis csapatot tudhatok magam mögött, akik segítenek a vezetőségről levenni a terhek nagy részét. Vannak taktikusaink, kiképzőink, diplomatánk és toborzó tisztünk is, akik teljes odaadással végzik a munkájukat, így nekünk Allsparkal tényleg csak arra kell figyelnünk, hogy a klánon belül rendben menjenek a dolgok.
A háttérmunkának köszönhető, hogy ti vagytok az egyetlen klán, akik 2 csapatot is indítanak a kupában?
Igen, talán ez is szerepet játszik a dologban. Ennek is köszönhetően ritka nálunk a fejetlenség, mivel egy elég jól szervezett, kemény mag van a klánon belül, akik egyénileg is képesek döntéseket hozni. Visszatérve, hogy két csapatot indítunk, nagyon meglepődve tapasztaltam, hogy nagy múltú, neves klánok is csak egy csapattal szállnak ringbe, gondolom ennek is meg van az oka.
Minden bizonnyal, de ezt ők tudják. Ti milyen szempontok alapján osztottátok be a játékosokat a két csapatba?
Eleinte egy csapat indítását terveztük, de a jelentkezés leadása előtt pár nappal sokan jelezték, hogy nem fértek be az A team-be és sajnálják, hogy nem játszhatnak ezen a remek kis kupán. Osztottunk-szoroztunk és összeraktuk a B team et. A két csapat elosztásában leginkább az dominál, hogy kik azok a játékosok, akik együtt szoktak játszani, eszerint osztottuk be az embereket.
Tehát nem lehet kijelenteni, hogy az "A" csapat erősebb, mint a "B"?
Nem. Sokat tréningezünk és a két csapat egymás ellen is játszott már, maximum 1-2 embert cseréltünk és a meccsek végeredménye igencsak változóak. Talán ez, hogy két csapatot indítottunk valamilyen szinten ösztönző is lesz a számunkra, hogy versenyhelyzetet teremtünk a klánon belül. ![]()

Kashimus, Krumpli15, SyneT87
Van saját szerveretek. A felkészülés kapcsán, csak egymással játszotok, vagy esetleg más klánok ellen is gyakoroltatok már?
Mostanság kezdtük el felvenni a kapcsolatot más klánokkal, hogy barátságos mérkőzéseket vívhassunk egymás ellen. Eddig a Heartless(H4RT) klánnal sikerült egy jó hangulatú mérkőzést vívnunk. Szeretnénk a jövőben minél több magyar csapattal megméretni magunkat, akár a kupához hasonló rendezvényeken, akár más formában.
A kapcsolatok építésének szempontjából szerencsés, hogy saját TS-en "laktok"? Van oka, hogy nem a közös OGC-s TS-t használjátok, ahol könnyen elérhető több Battlefieldes csapat is?
Ez egy remek kérdés. Nem merült még fel ötleti szinten sem a dolog, valamiért evidensnek tartottuk, hogy van saját TS szerverünk, és azt használjuk. Ez a kezdetektől így alakult. De most, hogy mondtad, fontolóra vesszük a dolgot. ![]()
Nem azért mondtam, csak puszta kíváncsiság. Mennyire ismeritek a kupában induló csapatokat? Elégedettek vagytok a sorsolással?
Egy részét ismerjük, de sok az új motoros, akikről még keveset tudunk, de ez csak fokozza a kíváncsiságot, hogy hogyan fogunk szerepelni a kupán. A sorsolással teljes mértékben. Igazándiból attól féltünk, hogy az A és a B team egy csoportba fog kerülni, ez elég nagy érvágás lett volna már az elején számunkra, de szerencsére nem így történt. Annak nem nagyon örülök, hogy a coRDHA-val egy csoportban vagyunk, de megpróbálunk felnőni a feladathoz.
Akkor térjünk át a kedvenc részemre, a villámkérdésekre.
Mondj egy konkrét számot, hányadik helyre várod a jobban szereplő FH csapatot?
Szeretnék egy 3-4. helyezést elérni.
Nevezd meg a te képzeletbeli dobogósaidat, nem kell sorrendben, és az FH ne szerepeljen benne.
coRDHA, VeNY, Rock
Ki a kedvenc Battlefield játékosod? Olyat mondj, aki nem tagja a FH-nak és nem feltétlen a legjobb játékos, hanem inkább mint ember, mint közösségi tag, vagy pusztán csak szeretsz vele játszani.
Sinbácsi ![]()
Van olyan csapat, akit hiányolsz a Kupából?
Nincs, úgy gondolom azok a klánok, akikkel szeretnénk megmérkőzni, mind jelen vannak a kupán.
A Kupára jelentkezett csapatokat elnézve, mit gondolsz. Beköszöntött a Battlefield-ben a generáció váltás?
Nagyon sok embertől hallom, hogy ez a Battlefield 3 már nem az, mint rég és valószínűleg igazuk is van. A generáció váltás kérdésében nem tudnék dönteni: talán igen, talán nem.
Köszönöm a válaszokat és kívánok sok sikert a Kupához! Végezetül üzenj valamit a többi csapatnak!
Köszönjük szépen. És persze köszönöm a lehetőséget. Azt üzenném a többi csapatnak, hogy hozzák a legjobb formájukat, mi is azt fogjuk. ![]()
Kapcsolódó linkek
Nektek is viszont!
Ferenc, ez a kérdés értelmetlen. A jelentkezett csapatok újak, a régi csapatok játékosállománya is jócskán változott. A régi bf kámjuniti teljesen eltűnt már a csapatokkal együtt. A BC2 után a BF3 adta be a kegyelemdöfést. 1-2 éves csapatoktól eleve értelmetlen megkérdezni... nem kötekedésből mondom...
Ferenc, ez a kérdés értelmetlen. A jelentkezett csapatok újak, a régi csapatok játékosállománya is jócskán változott. A régi bf kámjuniti teljesen eltűnt már a csapatokkal együtt. A BC2 után a BF3 adta be a kegyelemdöfést. 1-2 éves csapatoktól eleve értelmetlen megkérdezni... nem kötekedésből mondom...

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
ROCK
Hollandia XV. Clanbase NC
GER XV. Clanbase NC

Caspian Border 