Korábban egy fórum topikból hírtelen vezérelt ötletként elkezdtük összeszedni a CS-s játékosok "néveredetét", ezt szeretnénk most kirejeszteni globálissá! A Te nicked hogy jött?
Új információ érkezett a játék indulásával kapcsolatban!
Több olvasónk is kérdezte, ezért igyekeztünk utánajárni a hazai indulási időpontoknak. A Magyarországon vásárolt Battlefield 3 példányok ügyében partnerünk a GameShop kért tájékoztatást a kiadótól. Hivatalos forrásból megerősítették, hogy a Battlefield 3 PC-sek számára csak pénteken 00.01-től játszható a játék. Míg az XBOX 360 és a PS3 esetében nincsen ilyen korlátozás, tehát kézhezvételt követően harcba indulhatnak.
Az OGC Shoptól előrendelt Battlefield 3 példányok kapcsán partnerünk a GameShop a következő tájékoztatást adta:
A BF3 előrendelők a hét elején emailben és SMS-ben kapnak értesítést a kiszállításról/átvételről. Amint megérkeztek a boltba a játékok megkezdik a csomagok kiküldését, melyre várhatóan a héten szerdán/csütörtökön kerül sor!
No para! :)
Augusztus elejétől előrendelésre az OGC Shop kínálatában is elérhető a Battlefield 3 Limitált kiadású példányai. A kiadó hazai képviseletének egymásnak ellentmondó nyilatkozatai nyomán előállt helyzetet partnerünkkel közösen tisztáztuk. OGC shop előrendelések kérdések és válaszok:
Az OGC Shopban előrendelt Battlefield 3 Limited Edition csomag mit tartalmaz?
Battlefield 3 Limited Edition PC
Back to Karkand kiegészítő csomag
Extra DLC tartalom:
-Phisical Warfare csomag -Specact kitek -Dog Tag csomag
Battlefield 3 Limited Edition PS3
Back to Karkand kiegészítő csomag
Extra DLC tartalom:
-Phisical Warfare csomag -Specact kitek -Dog Tag csomag
Battlefield 3 Limited Edition XBOX360
Back to Karkand kiegészítő csomag
Extra DLC tartalom:
-Phisical Warfare csomag -Specact kitek -Dog Tag csomag
A PC verzióhoz tartozó DLC kitek korlátozott számban a készlet erejéig tartottak. A 3 extra DLC tartalom elfogyott!
A PS3 verzióhoz tartozó DLC kitek korlátozott számban a készlet erejéig elérhetők.
A 3 extra DLC tartalom elfogyott!
Akik előrendelték ugyan, de a készletből nem jutott számukra, azok se keseredjenek el. Amennyiben valaki a korábbi rendelők közül visszamondja jegyzését, úgy rendelések sorrendjében a következő előjegyző kapja meg az extra tartalmakat.
Akinek nem jutott extra tartalom, az amennyiben fenntartja rendelését úgy ajándékként Battlefield 3 pólót kap BF3 Limited Edition példánya mellé.
PC-s előrendelőinket e hét folyamán emailben tájékoztatja partnerünk!
Mikor jutok hozzá az előrendelt Battlefield 3 példányomhoz?
Megjelenés napjára garantált az érkezés, ha hamarabb megérkezik a boltba a játék és a kiadó is engedélyezi, akkor korábban is átvehető.
Kihez lehet fordulni kérdéssel a Battlefield 3 előrendelések kapcsán?
Telefonon: Rácz Imre kapcsolattartó (GameShop) Mobil: 36-20-779-68-79 Tel: 36-1-788-05-31 Hétfő-Péntek: 10 óra és 19 óra között Szombat: 10 és 15 óra között
Nha nekem is megjött bár az elején volt egy kis riadalom, mivel én se találtam a dlc-ket az én drága anyukám meg a csomagolást kidobta, de még jó hogy évtizedekkel ezelőtt megtanultam szelektíven hulladékot pakolászni és túrkálni így sikerült megtalálni azt a két 1cm-es papír fecnit...
Részemről nem haragudtam volna meg ha nem vágják ki azt a két hajszál vékony cédrus csemetét és elküldik a három kódot e-mailbe :)
szerkesztve*: aki megijedne hogy nincs a dobozban a +3DLC kód az nézzen a zacskó mélyére mert egy fehér kis hosszu papiira kinyomtatva adjak a DLC kódokat :)
Jelentem ma délelőtt megérkezett a Bf 3 :vigyor::vigyor::vigyor:
Már a windowst is úra raktam 64 bit-es verzióban hogy minden faja legyen :)
Had köszönjem meg itt is az OGC-nek a korrekt ügyintézést.
Csak sajnos az indulásnál nem lehetek ott, mert holnap hajnalban kelni kell :(
Nem tudom hogy fogok tudni aludni azzal a gondolattal hogy már mennek a szerók, én meg nem lehetek fent :(
Vazz!
Ilyen nincs,itt a haver példánya a kezemben már tegnap óta fémdobozzal,én meg várom az enyémet és nem jött még meg!!!
Ma elvilegjön, de délután dolgozok,jajjajjjaaaj!
Remélem addig ideér!
A kisértés meg akkora de havernak ígértem ma melóban megkapja a példányát,ami ugyanaz,ami az enyém ...és az OGC-set csak várom várom várom!
akik megkapták kérem írják le hogy a játék egy kissebb karton dobozban volt-e (cd galaxis-hoz vagyok hozzászokva, ott egy kicsi kartondobozban van, és egy címkén fel van tűntetve hogy kinek van címezve, mi van a dobozban stb...) mert ha véletlenül simát kapok a l.e. helyett, akkor nem leszek hajlandó átvenni
am skacok figyeljetek, feltettem egy kérdést gyakorikerdesek.hu -n és eddig 10/10 :D http://www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__hardverek__2315947-battlefield-3-vagy-call-of-duty-modern-warfare-3-d
Igen kisebb kartondobozokban hozták mindnekinek névre szólóan megcímezve.
akik megkapták kérem írják le hogy a játék egy kissebb karton dobozban volt-e (cd galaxis-hoz vagyok hozzászokva, ott egy kicsi kartondobozban van, és egy címkén fel van tűntetve hogy kinek van címezve, mi van a dobozban stb...) mert ha véletlenül simát kapok a l.e. helyett, akkor nem leszek hajlandó átvenni
am skacok figyeljetek, feltettem egy kérdést gyakorikerdesek.hu -n és eddig 10/10 :D http://www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__hardverek__2315947-battlefield-3-vagy-call-of-duty-modern-warfare-3-d
Na , kis update, csak ma összeraktam az új gépem is :)
szal, ugye délben hívtam shopot hogy mi a helyzet, anno a rendelés napján módosítottam telefonon keresztül hogy házhoz hozzák
ma hívtam őket , aszonnya hogy hát itt bizony bolti átvétel van , dafuq?
mondom akkor ha már kaptam az smst, és így nagynehezen felhívtam őket, akkor ugyan módosítanák-e házhozszállításra, készségesen mondta a pali hogy név , megadtam, móodsította (elvileg...)
ma kíváncsi vagyok... k.vára
Na! Teljesen korrektek voltak a Gameshop-osok. Délelőtt hívtak, hogy meg van a 2DB BF3 LE, és még plusz egy, amit "valaki" visszamondott. Segítettek, hozzá csapták a többihez. Közben az egyik Klántagunk is hívott, ha már egy városba lakunk, kérjem le az Ő BF3 LE-t is a többi 3-al. Újabb telefon, semmi gond megoldották. Jött az sms, e-mail, és holnap a futár! :) 4DB BF3 LE érkezik!!!:xD:
király!!!!! már csak a 6850 re várok és akkor lesz még királyabb:nyelves: elöszőr ipon.hu-ról rendeltem aztán láttam itt olcsóbb kiszállítással együtt ezért az lemondtam és innen rendeltem, de ipon.hu valamit elnyan-nyant mert ők is jelezték hogy megvan a játék mehetek érte holnap ( limitedben)
szerencse haverom rögtön rákattant a Limited példányra különben nem vette volna meg így pénteken megyünk érte a sráccal és őszi szünetben meheta közös kockulás :vigyor::sziv::vigyor: meg lesz kivel coopban nyomni:mosoly:
Coop módot csak lanon lehet majd tolni vagy lehet online minta multit?
Mar tokom kivan az egesz hercehurcas fsz..opo rendeléssel!
Kaptam mailt hogy holnap jon, de nemkaptam sms-t.
Aztak kiderult hogy nem lesz itthon senki holnap igy irtqm egy mailt a rendeles@gameshop.hu-ra ezzel kapcsolatban ami 20x-a sikerult errol a szajonba...ott telefonrol...
tok fasza hogy csak 6ig modosithatod.
Amugy ha nemtalal otthon senkit akkor mivan? visszaviszi?
A Futár mindenféle képen fölveszi veled a kapcsolatot és értesít, hogy mikor megy hozzád esetleg akkor tudod módosítani az átvétel helyét! Lehetséges ez a verzió ha olyan a futárszolgálat.
ha anno ugy rendeltem hogy nem voltam loginolva ogcn akkor valahol láthatom nyomát a rendelésnek? pl milyen teloszamot adtam meg.. stb
Rendezd úgy a napod, vagy ha nem tudod akkor kérd meg mondjuk a szomszédod hogy vegye át, ha jön az emberke. Amúgy kb minden futárszolgálat úgy működik hogy kicsivel előtte felhívnak, hogy "Hi yx, pár perc és jön a csomag" ha nem vagy otthon akkor megmondod neki hogy vigye mondjuk máshova, ezért nem szoktak haragudni, és simán elviszik, ha mondjuk városon belül vagy. (Kisváros nem BP :))
Mar tokom kivan az egesz hercehurcas fsz..opo rendeléssel!
Kaptam mailt hogy holnap jon, de nemkaptam sms-t.
Aztak kiderult hogy nem lesz itthon senki holnap igy irtqm egy mailt a rendeles@gameshop.hu-ra ezzel kapcsolatban ami 20x-a sikerult errol a szajonba...ott telefonrol...
tok fasza hogy csak 6ig modosithatod.
Amugy ha nemtalal otthon senkit akkor mivan? visszaviszi?
Az miért van, hogy SMS-t már kaptam (kb 14:00 fele), de még e-mail-t nem ?
Az SMS a lényeg, mert azt a futár cég küldi, tehát ott van náluk a csomag, az emailt meg maga a bolt ha jól tudom. Nálam pont fordítva van, email-t kaptam kettőt is, de sms-t nem.