A fordítás a gamesradar.com élménybeszámolója alapján készült, mely az Electronic Arts "Final Hours" rendezvényének történéseit mutatja be.
"Egy dolog már most biztos: a BF3 a Modern Warfere babérjaira akar törni, nem is kicsit. Itt volt ugyebár a legutóbbi trailer + reklámkampány "Above and Beyond the Call" mottóval (ami utalás arra, hogy a konkurens játéknál jobb lesz a BF3), nomeg a Battlelog, ami pedig az MW3 fizetős Elite Service-ére a válasz.
Kép: Pillanatkép a "Gone Hunting" c. pályáról (értsd: "Vadászni mentem")
A napot egy jókora adag single-vel kezdtük, és annak ellenére, hogy az EA még mindig titkolózik a történet egyes elemeit illetően, a többi modern katonai fps-re oly jellemző politikai mesterkedésekre és csavarokra mindenképp számíthattok.
Az első küldetés egy Irak-Iráni határhoz közeli városban zajlik, s félelem lengi körül a katonákat, ahogy házról házra haladnak. Tudják, hogy az árnyékban ellenség lapul. Ekkor hirtelen egy mesterlövész veszi tűz alá a csapatot, fedezékbe kell húzódni, majd kideríteni honnan tüzel. Amint megvan, egy AT4-el szépen kiszedjük (a fél épülettel együtt).
A harcok nagy része egyébként a szokásos FPS séma: szemből, csapatokban támadó ellenség likvidálása fedezékharccal. A városi missziók után helyszínt váltunk, és egy ellenséges légi bázis ellen megyünk repülős bevetésre.
A "Gone Hunting" küldetés lényegében a BF3 válasza az MW AC-130-as küldetésére. A rövid eligazítás az irányításról egy rutin rendszer-ellenőrzésnek van álcázva, az első dogfight-os küldetés pedig intenzív és magával ragadó. Ezen a küldetésen ugyan csak a repülő fegyverzetét vezéreljük, de a rivális gépek rafináltak, flare-t szórnak a levegő-levegő rakéták lerázására. A repülő zúgása és a tompa rádióüzenetek szép kontrasztban vannak az ellenséges rakétát jelző ijesztő sípolással - ellenség 6 óránál. A következő részben lézer-irányítású bombákkal szórjuk meg a földet (ala CoD).
Kép: A szűk városi sikátorok jelentős változást jelentenek a klasszikus Battlefield-es map-design-hoz képest
A játékra jelen állás szerint inkább a defenzív játékmód jellemző az offenzív helyett: a hangsúly a fedezékeken és a megfelelő taktikán van a futsz és lősz (szerk. hit and run játékstílus) helyett. Jó néhány halál kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, még a legkisebb fedezéket is ki lehet használni - lehasalva. Mert ha csak legugolunk, akkor bizony a fejünk príma célpontot jelent továbbra is. A fegyverek visszarúgása stabil kezet és türelmet, ráérzést igényel, ha el is akarunk találni valakit messziről. Szerencsére a fegyverek legtöbbje rendelkezik tűzváltó móddal (default: V), így választhatunk az automata/burst/egyes lövés közül.
Néhány egyjátékos küldetés után átmentünk co-op módra. Ez kb. hasonlítít az MW Spec Ops-ra, a játékos különböző küldetések/szcenáriók között a neki megfelelőt kiválasztva játszhatja végig azt 1 haverral. Cél a minél gyorsabb előrehaladás, és ezáltal egy magasabb pontszám elérése. Amit mi játszottunk, ott egy nagy irodából/múzeumból kellett meglépnünk, miután megszereztük az infót, amiért mentünk. Még normál nehézségi szinten is kihívást jelent a co-op mód, rengeteg ellenséget kell leküzdenünk, szóval a kommunikáció és az időzítés kulcsfontosságú. Az ellen meglepő dolgokra képes, szóval az első pár halál után megtanultuk, hogy figyeljünk a szárnyakra, különben oldalba kapnak. A küldetésünk egy parkolóházban ér véget, ahol egy SUV-ba pattanva kell elhagynunk a helyszínt - egyikünk vezet, a másik pedig az ellennel törődik.
Ugyan előfordulhat, hogy a hardcore BF-fanoknak nem fog annyira bejönni a lineáris ternészetű egyszemélyes kampány és co-op mód, de akkor még mindig ott lesz a multiplayer, a nyílt pályákkal. Ugyan csak konzolon tudtunk játszani multiban, de így is megállapíthattuk, hogy szinte mindegyik pálya legalább akkora, mint a BC2-ben. Ami szerencsés, hogy megfelelő változtatosságot tapasztalhattunk a map design-t illetően.
Ha választani kellene, hogy a játszott mapok közül melyik a kedvenc: valószínűleg Damavand Peak lenne a befutó. Damavand egy Rush pálya, amit a spawn-pontok kialakítása tesz igazán érdekessé. Az egyik részen a támadók spawn pontjai egy meredek sziklafal bunkerjában találhatók, míg a következő bázis jópár méterrel lejjebb van. A lejutásra két mód van: vagy finomkodva leereszkedünk helikopterrel, vagy vérbeli katonaként levetjük magunkat a szikláról egy szolid bázisugrás keretében. Ha ez még mindig nem lenne elég, az utolsó bázishoz egy szűk alaguton keresztül vezet az út, ahol általában 2 tank fog egymással farkasszemet nézni, miközben gyalogosok próbálnak meg észrevétlenül átsurranni. Ez a pálya lehet hogy nem a BF mapok nyíltságát fogja visszaadni, de ennek ellenére jó móka lesz. Vicces lesz nézni, ahogy a játékosok percekig toporognak a bunkerben, míg rá nem jönnek hogy, itt bizony ugrani kell.
Kép: A BF3 lenyűgöző világítástechnikával rendelkezik. Ez különösen az esti részeken fog megmutatkozni
A játékig tehát már csak 2 hetet kell várnunk, s míg a single rész a Modern Warfare trónját fogja követelni, a multi továbbra is igazi Battlefield marad. Annyi különbséggel, hogy a hangsúly most nem a reflex-szerű skill-ekre helyeződik, hanem inkább a taktikára és a csapatmunkára. Ez egy jó pontnak mondható, még akkor is, ha ezzel a játék sokkal inkább Bad Company 2-ős lesz, mintsem Battlefield 2."
Nem hinném, hogy a felsoroltak egyike is szebb lenne a BF3-tól. Nézd meg a Operation Guillotine trailert... Az, hogy a beta hogy néz ki az meg teljesen mindegy. Majd a teljest nézd meg és ha jól tudom konzolra is lesz magasabb felbontású textúra csomag.
Én nem vagyok mélyen a témában, de szerintem egyik platformra sem különösebben nehezebb programozni, mint a másikra... Egyszerűen a DICE PC-re fordít több időt...
Jah több időt fordít...Ingame squad,szerverkereső,ping kijelzése, voip alapjáraton kuka majd lesz valami, mert zhinto azt mondta twitteren dolgoznak rajta...Kéne a játéknak még fél év amit a cod miatt nem tehetnek meg.
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
Itt olvastam egy cikkben. Mikor két új pályát mutattak be. Konzolon a grafika javítva lett,élénkebbek lettek a színek és élesebbek lettek a textúrák.Na mindegy majd 28. án kiderül. Most játszok a killzone 2-vel ott miért lett szép a grafika? Pedig az is fps és multipalyer is van rajta és nem mai játék! És mégis fényévekkel szebb mint a bf3 bétájában láttam . Most nem rég beszéltem egy programozó haverommal, aki azt mondta hogy a mai konzolok egyáltalán nem elavultak. Hisz vannak olyan játékok amik ezt a tényt megkérdőjelezik. PL: Alen Wake, Uncharted 2 ,Killzone 2-3, Gears of War 3 . Egyszerűen egyes játékfejlesztők bénák,lusták, vagy csak nem is akarnak a grafikával foglalkozni. Múltkor is egyik játékfejlesztő producere azt nyilatkozta hogy ps3 agyrém játékot fejleszteni. 15 percell később vagy 20 oltották le az oldalon a hozzá szólok. Meg is érdemelte az Uncharted fejlestői, vagy a killzone fejlesztői, vagy a Far Cry 2 fejlesztői tudnak gyönyörű grafikát alkotni ők meg nem? Szóval szerintem is az az igazság hogy egyes játékfejlesztők egyszerűen nem tudnak konzolon normális grafikát megalkotni. És azt sem felejtsük el hogy a DICE amit eddig kiadott konzolra az sem volt valami nagy szám.
Nem hinném, hogy a felsoroltak egyike is szebb lenne a BF3-tól. Nézd meg a Operation Guillotine trailert... Az, hogy a beta hogy néz ki az meg teljesen mindegy. Majd a teljest nézd meg és ha jól tudom konzolra is lesz magasabb felbontású textúra csomag.
Én nem vagyok mélyen a témában, de szerintem egyik platformra sem különösebben nehezebb programozni, mint a másikra... Egyszerűen a DICE PC-re fordít több időt...
Itt olvastam egy cikkben. Mikor két új pályát mutattak be. Konzolon a grafika javítva lett,élénkebbek lettek a színek és élesebbek lettek a textúrák.Na mindegy majd 28. án kiderül. Most játszok a killzone 2-vel ott miért lett szép a grafika? Pedig az is fps és multipalyer is van rajta és nem mai játék! És mégis fényévekkel szebb mint a bf3 bétájában láttam . Most nem rég beszéltem egy programozó haverommal, aki azt mondta hogy a mai konzolok egyáltalán nem elavultak. Hisz vannak olyan játékok amik ezt a tényt megkérdőjelezik. PL: Alen Wake, Uncharted 2 ,Killzone 2-3, Gears of War 3 . Egyszerűen egyes játékfejlesztők bénák,lusták, vagy csak nem is akarnak a grafikával foglalkozni. Múltkor is egyik játékfejlesztő producere azt nyilatkozta hogy ps3 agyrém játékot fejleszteni. 15 percell később vagy 20 oltották le az oldalon a hozzá szólok. Meg is érdemelte az Uncharted fejlestői, vagy a killzone fejlesztői, vagy a Far Cry 2 fejlesztői tudnak gyönyörű grafikát alkotni ők meg nem? Szóval szerintem is az az igazság hogy egyes játékfejlesztők egyszerűen nem tudnak konzolon normális grafikát megalkotni. És azt sem felejtsük el hogy a DICE amit eddig kiadott konzolra az sem volt valami nagy szám.
Csak azt felejted el, hogy az UC 1-2, Killzone 1-2 az PS3 exkluzív és a GoW 3 az pedig Xbox 360 exkluzív. Még ezekkel ellentétben a BF3 multiplatform.
Itt olvastam egy cikkben. Mikor két új pályát mutattak be. Konzolon a grafika javítva lett,élénkebbek lettek a színek és élesebbek lettek a textúrák.Na mindegy majd 28. án kiderül. Most játszok a killzone 2-vel ott miért lett szép a grafika? Pedig az is fps és multipalyer is van rajta és nem mai játék! És mégis fényévekkel szebb mint a bf3 bétájában láttam . Most nem rég beszéltem egy programozó haverommal, aki azt mondta hogy a mai konzolok egyáltalán nem elavultak. Hisz vannak olyan játékok amik ezt a tényt megkérdőjelezik. PL: Alen Wake, Uncharted 2 ,Killzone 2-3, Gears of War 3 . Egyszerűen egyes játékfejlesztők bénák,lusták, vagy csak nem is akarnak a grafikával foglalkozni. Múltkor is egyik játékfejlesztő producere azt nyilatkozta hogy ps3 agyrém játékot fejleszteni. 15 percell később vagy 20 oltották le az oldalon a hozzá szólok. Meg is érdemelte az Uncharted fejlestői, vagy a killzone fejlesztői, vagy a Far Cry 2 fejlesztői tudnak gyönyörű grafikát alkotni ők meg nem? Szóval szerintem is az az igazság hogy egyes játékfejlesztők egyszerűen nem tudnak konzolon normális grafikát megalkotni. És azt sem felejtsük el hogy a DICE amit eddig kiadott konzolra az sem volt valami nagy szám.
Azért egy kicsit csalódott vagyok. Konzolon játszottak - tesztelték - próbálták a játékot. Ahelyett hogy feleslegesen elmagyarázza hogy milyenek a pályák, arról beszélhetett volna hogy a sok bug-ot és a grafikát mennyire sikerült kijavítani konzolon a béta óta.
A Grafika nagyon csúf Single Player ben is (tudom hiszen láttam) sajnos konzolokon csufi lesz a játék.
megjegyzés: MondoCon on is csak Konzolon lehetett kipróbálni a Co-Op ot és az SP kampány Operation "Giotin"
Azért egy kicsit csalódott vagyok. Konzolon játszottak - tesztelték - próbálták a játékot. Ahelyett hogy feleslegesen elmagyarázza hogy milyenek a pályák, arról beszélhetett volna hogy a sok bug-ot és a grafikát mennyire sikerült kijavítani konzolon a béta óta.
Elvonási tüneteim vannak a béta vége óta...nagyon hosszú két hét elé nézek... :D
Ezzel én is így vagyok. :szomoru: tegnap neki ültem egy kicsit a Cod4-nek, de fél óránál tovább nem tudott lekötni. aztán próbálkoztam más játékokkal, de ugyan ez volt az eredmény.
Még jó,hogy melózok közben, mert különben kín lenne a következő két hét XD