Korábban egy fórum topikból hírtelen vezérelt ötletként elkezdtük összeszedni a CS-s játékosok "néveredetét", ezt szeretnénk most kirejeszteni globálissá! A Te nicked hogy jött?
A BAttlefield 3 közelgő megjelenése egyben azt is jelenti, hogy a rovat ebben a formában a végéhez közeledik. Mivel a végtelenségig nem kívánok foglalkozni BC2-es nyomoronc csalókkal, az új játék jó alkalom arra, hogy ezt meg is tegyem. Továbbá úgy gondolom, persze ez csak feltételezés, hogy a Battlefield játékokat kedvelők zöme inkább a BF3-ra fog fókuszálni, mint a sokak által okkal vagy ok nélkül bírált, kritizált BC2-vel. Tehát amint megjelenik a BF3, a rovat is átáll az új játék csalóinak közzétételére. De nézzük mi is történt augusztusban.
Augusztusban rekordot döntött a PB abban a tekintetben, hogy ebben a hónapban bukott le a legtöbb magyar játékos, számszerűen 12. Az, hogy ez minek köszönhető, fogalmam sincs, csak elgondolásaim vannak róla, hogy talán a szünidős diákok rengeteg szabadideje, illetve a játék árának esése hozhatta ezt a fajta emelkedést. A viszonylagos nagy szám miatt most csak felsorolom, hogy kik buktak le ebben a hónapban és nem terhelek senkit a dátumokkal. negaa. ;drogica ; SpawnHUN ; Adrian1107 ; hekus2010 ; Mr. Illusion ; szivacs ; ARNYEK ; sebajtobias ; Archeonix ; NagyOli15 ; killerfrog122
Régebben írtam a HAHAHA „klánról” (CIKK ) akik BF2-ben jeleskedtek. Arról híresültek el, hogy a kicsiny létszám ellenére ők birtokolták a legtöbb PB bant.Ez most azért került elő, mert úgy látom, hogy összekuporgatták a zsebpénzt és miután anyutól kaptak egy új, faja gépet, megkezdték BC2-ben is rontani kis hazánk hírnevét. Ezt azért írom, mert a mostani adagban a sebajtóbiás névhez társul még a depisz ; tukacsincsila account is. Legalább következetes a gyík, hogy itt is ugyanazon a néven csal, mint régebben, így a névhez kapcsolódó érdemek csak halmozódnak.
Hat, shaddam a guid mindent elarul lehet neked 10neved is ha mindegyikkel csalsz vagy jatszottal pb streames szerveren akkor biztos rad lehet bizonyitani a az osszes nicked.
elég az egyikkel csalni, a PB automatikusan listázza az összes nevet ami ahhoz a guid-hoz tartozik....
BF3-ban azért más világ lesz.Egy fix neved van amit nem tudsz változtatni, így jóval nehezebb elsunnyogni.Nem hinném hogy sok magyar játszadozna 10 ezer forinttal.
Hat, shaddam a guid mindent elarul lehet neked 10neved is ha mindegyikkel csalsz vagy jatszottal pb streames szerveren akkor biztos rad lehet bizonyitani a az osszes nicked.
BF3-ban azért más világ lesz.Egy fix neved van amit nem tudsz változtatni, így jóval nehezebb elsunnyogni.Nem hinném hogy sok magyar játszadozna 10 ezer forinttal.
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
Biztosak vagytok benne, hogy aki csal az meg is veszi a játékot? :)
Persze, BF3-ban is lesznek olcso csitek, es amig undetectednek hiszik a userek addig a jo, egy csit sem marad orokke undetected,elobb utobb kifog bukni. Csak normalis szerver streamet kell talalni es a tobbi meglesz oldva,talan meg hogy igertek BF3-ra a dx10-11 alatt a screenshootolast es ha beis valtjak az igeretuket,hogy mukodjon talan tobb fog kiesni.
Én pedig azt szeretném,ha elgondolkodnál az összes battlefield-es csaló ilyetén módon történő szégyenfalra állításával.
Ne történhessen meg,hogy valaki beférkőzik az x csapatba,aki bármikor,bármilyen ilyen tipusú játékkal csalt.
Erre példa a Hahaha.....
Azért van különbség az 1500Ft-s BC2 és a 8-9ezres BF3 között, aki van olyan marha hogy lebannoltassa a drága játékát az megérdemli azt a pár óra örömöt, amit a család ad neki.
mert akinek van pénzze ilyen "fasságra" szerinted nem tudja még1x megvenni a játékot?:)
ez a pénz csak nálunk számít soknak. a dájsz meg még örülhet is hogy újra megveszik a játékát
Azért van különbség az 1500Ft-s BC2 és a 8-9ezres BF3 között, aki van olyan marha hogy lebannoltassa a drága játékát az megérdemli azt a pár óra örömöt, amit a család ad neki.
Csalók lesznek mindig és minden játékban. A mennyiségük az ami kérdéses. Az meg azon múlik, hogy az adott játék mennyire népszerű, mennyire bonyolult vagy nehéz, illetve, hogy a csít gyártónak mennyire éri meg. Továbbá a szűrők hatékonysága. Ezen változók határozzák meg, hogy lesznek-e és mennyien a csalók.
Hát lássuk csak, a Bf3 hatalmas népszerűségnek fog örvendeni, ami azt jelenti hogy kereslet az biztosan lesz csítre. A fejlesztők szerint nagyon bonyolult lesz a játékuk (ld. mod-kit), de szerintem ez csak kamu-duma. Más kérdés hogy mennyire lesznek hatékonyak az anti-csít programok - eddig semelyik bf-ben se tudták megközelíteni a hatékonynak mondható szintet szerintem.
Csalók lesznek mindig és minden játékban. A mennyiségük az ami kérdéses. Az meg azon múlik, hogy az adott játék mennyire népszerű, mennyire bonyolult vagy nehéz, illetve, hogy a csít gyártónak mennyire éri meg. Továbbá a szűrők hatékonysága. Ezen változók határozzák meg, hogy lesznek-e és mennyien a csalók.
Bárcsak egyszer megérteném hogy az ilyenek miért csalnak ahelyett hogy szabályosan játszanának és fejlődnének. Mert hack-el mindent lehet csak azt nem...