Korábban egy fórum topikból hírtelen vezérelt ötletként elkezdtük összeszedni a CS-s játékosok "néveredetét", ezt szeretnénk most kirejeszteni globálissá! A Te nicked hogy jött?
Az új, egységes OGC motor publikálása óta több apróbb, és komolyabb fejlesztésen estek már át az oldalak, s most ismét elkészült és "átadásra" került egy korábbi modul újabb verziója.
A fórummal kapcsolatban többen többször is jeleztétek, hogy akadnak gondok, ezért egy kicsit újrastrukturáltuk a dolgot. Most már végre nem ömlesztve találhatjátok meg a számotokra fontos, vagy érdekes topikokat. Illetve bevezetésre kerültek az oldalakat összefogó témák is, ahol játéktól függetlenül cserélhettek véleményt bizonyos kérdésekben.
Természetesen ezzel még közel sincs kész a dolog, a jövőben erre a területre is további fejlesztéseket tervezünk, például a kommentek értékelésének bevezetését, kedvenc fórumok megadását és a felhasználói oldalon való listázást stb. Illetve szívesen vesszük a tőletek érkező ötleteket is, hisz Ti, a mindennapi használók tudjátok a legjobban, hogy mire is lenne szükségetek ahhoz, hogy még inkább "kézre álljon" a fórum.
Moderátoroknak egy ötlet: tegyetek be egy olyan funkciót, ami törlés helyett a felhasználó hozzászólásait csak saját maga számára jeleníti meg, de senki más nem látja azokat. Hadd menjen a flame.. forever alone :)
igen, és mint youtuben a sok minusszal rendelkezőket akár meg se jeleníti (vagy egyáltalán, vagy külön rá kell kattolni, hogy lásd), így a moderátoroknak is talán könyebb
igen, és mint youtuben a sok minusszal rendelkezőket akár meg se jeleníti (vagy egyáltalán, vagy külön rá kell kattolni, hogy lásd), így a moderátoroknak is talán könyebb
Esetleg a nyuuz.hu-hoz hasonlóan egyre halványabb lesz a komment.
Modik részéről: jó lenne, ha a fórumokat törölni is lehetne, nem csak zárolni egy olyan gombbal, mint pl. a blogok törlését. Esetleg egy "kiemelt topichoz hozzáadás" gombot is lehetne, mint a 15 perc hírnév gomb szintén a blogoknál.
igen, és mint youtuben a sok minusszal rendelkezőket akár meg se jeleníti (vagy egyáltalán, vagy külön rá kell kattolni, hogy lásd), így a moderátoroknak is talán könyebb
egy ehhez hasonló megoldás vár lefejlesztésre egy ideje:)
ami amúgy még eszembe jutott, hogy valahogy be lehessen állítani, hogy emberkék kommentjét ne jelenítse meg. mert pl sokan vannak úgy h biz emberek minden hülyesége irritálja, és generálja ez a flamet, de ha teszemazt profiloldalon be lehet állítani, hogy ne jelenítsen meg semmit az adott emberkétől, akkor elrejti, vagy csak kiírja, hogy elrejtve, v akármi. (kicsit mint a faszbook)
és sztem a keresés funkció is valahogy elég gyatra (vagy csak én vagyok balfasz), mert semmit nem találtam meg még vele, legyen az felhasználó, fórum, vagy hír
te szoktál offolni, ergo téged kellene kilőni innen :>
Jó, csak érted most nem ellened irányul meg semmi. De mint kívülálló megfigyeltem, akárhányszor beírsz valamit minimum 4-5 replyt mindig kapsz, ezzel ellentétbe ha offolok valamit maximum be ragel valami flamer hogy "kussoljak már", ha te be írsz valamit akkor szerintem részleteznem se kell hogy az a fórumtéma örökre egy savtenger marad.
igen, és mint youtuben a sok minusszal rendelkezőket akár meg se jeleníti (vagy egyáltalán, vagy külön rá kell kattolni, hogy lásd), így a moderátoroknak is talán könyebb
egy ehhez hasonló megoldás vár lefejlesztésre egy ideje:)
"Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, mégrosszabb idő, kibaszott Mary Poppins, LONDON!"
igen, és mint youtuben a sok minusszal rendelkezőket akár meg se jeleníti (vagy egyáltalán, vagy külön rá kell kattolni, hogy lásd), így a moderátoroknak is talán könyebb
ez nem is rossz ötlet, akár még egy-egy kiemelt kommentje is lehetne egy-egy threadnek.
igen, és mint youtuben a sok minusszal rendelkezőket akár meg se jeleníti (vagy egyáltalán, vagy külön rá kell kattolni, hogy lásd), így a moderátoroknak is talán könyebb
valami olyasmi, de szerintem a kommentek lájkolhatósága/értékelhetősége nem lesz összekötve a facebookkal. inkább egy plusz/mínuszos rendszert képzelnék el.
sztem is úgy lenne jó, ha facebooktól mentesen, mint youtube-on ilyen thumbs up/down cucc lenne
valami olyasmi, de szerintem a kommentek lájkolhatósága/értékelhetősége nem lesz összekötve a facebookkal. inkább egy plusz/mínuszos rendszert képzelnék el.
Sok lesz a mínusz.
Edit: Vmi pont rendszer esetleg? Olyasmire gondolok mint a gyakorikerdeseken van hogy ennyi %ban hasznos meg bla.bla.bla vagy mint a cadred