Leporoltuk korábbi cikkünket, hisz most már van miről példát venni, ugyanis az Egyesült Királyságban bejelentették a limited edition mellé járó extrákat...
A tegnapelőtt bejelentett Physical Warfare Pack elég komolyan felkavarta az indulatokat, amely odáig fajult, hogy a DICE Alan "Demize99" Kertz személyében kénytelen volt a rajongói kérdésekre felelni. Ahogyan azt korábban olvashattátok, a DICE engedve a keményvonalas játékosok kérésének, mindenkit biztosított, hogy nem lesznek a Bad Company 2-höz hasonló sebzést vagy éppen a játékos életerőpontjait befolyásoló kiegészítők. Ennek ellenére a 12-es flechette lőszerben sokan a Magnum ammo reinkarnációját vélték felfedezni, és nekiszegezték a kérdést a fórumokon a készítő csapatnak.
Azonban Demize99 mindenkit biztosított (a kérdések 80%-a valamilyen megfogalmazásmódban konkrétan erre volt kíváncsi), hogy az érkező játékban nem lesz lehetőség növelni a hp-dat, vagy csökkenteni a kapott sebzést, mint ahogy azt is erősen cáfolta, hogy lesznek nagyobb sebzést okozó lőszerek. Sőt, a flechette esetében azzal próbálják kiegyensúlyozni a lőszer megnövelt átütőerejét, hogy a sebzését lecsökkentették. Tehát a flechette sörétpatron - ellenben a normál gyöngygolyós változatával - képes lesz hatékonyabban áthatolni a különböző könnyű objektumokon (faágak, bozót, kerítés, ajtók), sőt képes lesz a célszemélyen áthatolva további sebzést okozni. Azonban, mint hangsúlyozta, ennek ára a csökkentett sebzés lesz.
A rajongói kérdésekre válaszolva azt is elárulta, hogy ezek a kiegészítők csak a szigetországban lesznek, tehát semmilyen formában nem lesznek elérhetők azok számára, akik nem az említett két boltból rendelik elő játékukat. Így sajnos a Type 88 LMG, a lángrejtő és a flechette lőszer is az Egyesült Királyság játékosainak kiváltsága marad. Emellett elmondta, hogy előreláthatólag számos ország részesül majd hasonló különleges csomagban, így nem kizárt, hogy hazánk játékosainak kezébe is kerül majd olyan fegyver, amellyel csak a Magyarországon előrendelt példánnyal lehet hozzájutni.
Akit érdekelnek a kérdések és a rájuk adott válaszok, azok a Forrásra kattintva elolvashatják szó szerint, angol nyelven.
Az EA bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban a Game és Gamestation játékkereskedőktől előrendelt Battlefield 3 Limited kiadás mellé Physical Warfare Packot adja ajándékba. Mit is jelent ez?
Az előrendelők megkapják a játékban a Type88 LMG-tbipoddal, azSKSmesterlövész puskátlángrejtővel, továbbá korai hozzáférést a BF2-ből is ismert DAO-12 félautomatasörétes puskához és a 12-es kaliberű flechette lőszerhez. Természetesen a limited edition tartalmazza a Back to Karkand DLC-t is egyben.
Hónapok múlva a boltok polcain lesz a Battlefield 3. Az előrendelés lehetősége is már egy ideje elérhető a hazai játéküzletekben és a nemzetközi eShopokban. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon a magyar BF-társadalom milyen BF3 különlegességnek örülne a játék mellé...
Szerkesztőségünk célja, hogy ötleteket adjunk a hazai illetékeseknek abban, hogy mit kíván a magyar BF-társadalom, minek örülnének a bétatesztelők, illetve az előrendelői/speciális kiadást előjegyző játékosok a Battlefield 3 példányuk mellé...
A következő kérdésekre keressük a választ:
Milyen játékbeli "rewardot" (díjat, jutalmat) adnátok a Battlefield 3 bétázóknak?
Milyen speciális Battlefield 3 ajándéknak örülnétek az előrendelői példányotokhoz?
Bátran írjátok le az ötleteiteket, javaslataitokat a cikk melletti hozzászólásban! Mi összegyűjtjük a kívánságlistát, és eljuttatjuk a kiadó hazai képviseletéhez.
Hát azért hogy teljesen magyar katonai ruházat legyen(meg hogy minden országnak saját) az kicsit extrém lenne, de mondjuk egy nemzeti színű pajzs lehetne vállfelvaróként.
Ajándék saját fegyvernek meg Slavia 631 :D
Na jó, esetleg ha nem is Gepárd, de Szép mesterlövész puska?
GL huszároknak meg AMP-69...
valami olyasmi kéne ami tipikusan magyar...
1. bugylibicska az amcsi kések helyett
2. jófajta alföldi desznyóból készült szalonna medpack helyett
3. magyar szervereken VOTE YES/NO helyett szavazófülkék az alapbázison, hogy legyen hol döntésre vinni a fontos kérdéseket! :D
komolyra fordítva:
bár UTÁLOM a sznájperkasztot de nekem is a Gepárd puska jutott eszembe először. Büszkén mondhatjuk, hogy világhírű és elismert fegyver.
És jelentem alássan már másolják az amerikaiak... vagyis másolták volna, de a sabre def. időközben csődbe ment. Így járjon minden tolvaj *** :)
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
valami olyasmi kéne ami tipikusan magyar...
1. bugylibicska az amcsi kések helyett
2. jófajta alföldi desznyóból készült szalonna medpack helyett
3. magyar szervereken VOTE YES/NO helyett szavazófülkék az alapbázison, hogy legyen hol döntésre vinni a fontos kérdéseket! :D
komolyra fordítva:
bár UTÁLOM a sznájperkasztot de nekem is a Gepárd puska jutott eszembe először. Büszkén mondhatjuk, hogy világhírű és elismert fegyver.
DICE-ot ismerve nagyon úgy néz ki hogy majd itt is különböző "pakkokat", DLC-ket fognak árulni mint a P4F-ben. legalábbis ha elkapja őket a pénzéhség hogy nekik már ugyan nem lesz elég az a pár száz (?) millió € amit egyszeri összegként nyakalnak be a játékeladások után. mondjuk itt azt nem tehetik meg mint P4F-ben, hogy nem tudod felvenni a társaid kit-jét. vagy igen?:)
Eddig minden bf-ben lehetett... Kivéve a TréMertFrííí
DICE-ot ismerve nagyon úgy néz ki hogy majd itt is különböző "pakkokat", DLC-ket fognak árulni mint a P4F-ben. legalábbis ha elkapja őket a pénzéhség hogy nekik már ugyan nem lesz elég az a pár száz (?) millió € amit egyszeri összegként nyakalnak be a játékeladások után. mondjuk itt azt nem tehetik meg mint P4F-ben, hogy nem tudod felvenni a társaid kit-jét. vagy igen?:)
Én azt kérném,hogy az adminok ne tudják agyon szabályozni a szervereket.Ne legyen chat a játékba. Ja és "gyusza" ne vegye meg :)
Hehehe :D:D Kicsit azért dúrva kijelentés volt de a szerveres dologba én is eggyet értek. Amúgy nekem még az is tetszene ha lenne benne PKM vagy ak-101. Amúgy amit még tudnék kultiválni a Hang tompító !!!!!! Sokszór jobb a lopakodás.
Hellokitty mi bajod van a Claymore al ???? Szerintem nagyon hasznos robbanószer.
Hol a való életben vagy a játékban? Nekem (és ezzel nem vagyok egyedül) nincs kedvem sz**** vele a játékban (lásd. Call of Duty). És mi lesz, majd itt is írogatják a nagyképű hülyegyerekek, hogy "KATT!!" a chatbe, mert akkora zseniális állatok, hogy le tudják tenni ezt a szart a földre?
LordMatteo: Ne rombold már le az emberek hitét. A Barett az még a tetveket is lelövi a levél aljáról, mert Barett, érted. A márkanevek varázsa. :):):) Az meg, hogy tényleg úgy van ahogy írtad, az meg nem érdekel senkit...
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
Fölösleges azon agyalni, hogy kinek milyen fegyver kell ajándékba.
Gondoljatok bele, hogy pl. egy angol gyerek TYPE88-al rohangál csak egyszerűen lelövöd és csodák csodájára már neked is van TYPE88-ad.
Másrészt, ezeket a fegyverek jó ha 1%-ban fogod használni a játék során. Bizonyított tény, hogy ha szorul a hurok az egyik team nyakán úgyis előveszik sniper-t, GL-t, és az egyéb nyalánkságokat.
Nekem nem kell semmiféle extra fegyó/kütyü. A legfontosabb, hogy a játékot normálisan írják meg és lehessen benne normális körülmények között war-ozni.
Csak hogy megszólaljon belőlem a fegyver****. Az AMD egy ergonómiai és összeszerelés minőségi kudarc, habár az afgánoknak küldött párezer darab hatására Amerikában is elkezdtek hozzá kiegészítőket forgalmazni. A Gepárd pedig rombolópuska, nem mesterlövész.
Az M95 sem éppen emberek elleni lövöldözésre való.
Amúgy a legjobb ajándék külön nekünk magyaroknak (ha mindenképp ingame dologban gondolkozunk), az egy spec. kés lenne, esetleg valami skin, de semmiképp sem "saját" fegyver.
Nem ingame meg Feri ötlete volt a legjobb, égetett feliratú fadobozos díszkiadás. :)
Én elfutkároznék G36E-vel, a BF2-ből, kicsit jobb hitboxxal. Talán az F2000-sem lenne rossz, de a söréteseket sem kellene kihagyni. A mesterlövészek nem a kedvenceim, de az M95 nagyon hasznos volt a BF2-ben, mert ki tudtam vele szedni a repülőből, heliből üvegen át a pilótát. Ha már a helikről beszélek, örülnék, ha a típikus Ah-z másodpilótájának a TV-Rakétája megmaradna. A Flash-Bang egy közkedvelt fegyverem, hihetetlenül idegesítő és hatásos fegyver. Ha már a Battlefield 3-ban fel lehet robbantani az épületeket, akkor a BF2- es SRAW-ot is betehetnék, a robbantgatásért. A karakternek a mellén nem ártana egy magyar zászló, vagy inkább egy HUN felirat. A vicc kedvéért így is lehetne írni, ha nem gond: HUN=) . Talán nagyon nagy kérés lenne egy hordozható kampó, vagy valami kötél, amivel lehetne ereszkedni, meg felhúzni magamat stb.
Béta tesztelőknek egy mellkitűzőt adnék, meg egy BETA feliratos kést. Nem kell szerintem ennél több, nem kell túl nagy előnyben részesíteni a bétásokat.
Nem értem minek ez sok ajándék fegyver, stb.
Hisz a public player-ek úgyis csak egyet akarnak....Carl Gustav!
Miért nem adnak inkább CG-t és mellé hiperszuper splash damage növelőt. Vennék mint a cukrot.
Borzalom...:S
Azért kell, hogy már most előre kifizesd azt a sz**t. Nem tűnik fel senkinek, h csak a szar dolgokat reklámozzák ennyire agyon?
AMD-65 és Gepárd M6 meg tudna győzni hogy magyar packot vegyek(vagy akár egy p90-es a sok csillagkapu hatására).Amekkora a magyar piac az esélye nulla,de hát reménykedni csak lehet.
"Így sajnos a Type 88 LMG, a lángrejtő és a flechette lőszer is az Egyesült Királyság játékosainak kiváltsága marad. "
Vagy azé aki onnan rendeli.1-2 font a posta a játék meg ráadásul olcsóbb.
Csak hogy megszólaljon belőlem a fegyver****. Az AMD egy ergonómiai és összeszerelés minőségi kudarc, habár az afgánoknak küldött párezer darab hatására Amerikában is elkezdtek hozzá kiegészítőket forgalmazni. A Gepárd pedig rombolópuska, nem mesterlövész.
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
AMD-65 és Gepárd M6 meg tudna győzni hogy magyar packot vegyek(vagy akár egy p90-es a sok csillagkapu hatására).Amekkora a magyar piac az esélye nulla,de hát reménykedni csak lehet.
"Így sajnos a Type 88 LMG, a lángrejtő és a flechette lőszer is az Egyesült Királyság játékosainak kiváltsága marad. "
Vagy azé aki onnan rendeli.1-2 font a posta a játék meg ráadásul olcsóbb.
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
A bétázók megtarthatják a megszerzett pontot rangot,plecsnit és csilloghatnak vele a public-on, de semmiféle előnnyel ne járjon a magasabb rang.
Az előrendelő meg kapjon Bétakulcsot, meg adjanak nekik is egy kitűzőt a mellére.
Ha nem lesz jó a game úgy is teljesen mind1 mert nem fognak vele játszani, mint ahogy a BC2-vel sem mert egy kalap ....
Akkor leírom mit tudnék bele képzelni. Specact ruhaként Magyar katonai mintázatban. Fegyver: Barett 50 cal, és AK-47 es. Robbanó szerként: Claymore. Remélem ezek közül ki kerül valamelyik.
Claymore??????
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
Akkor leírom mit tudnék bele képzelni. Specact ruhaként Magyar katonai mintázatban. Fegyver: Barett 50 cal, és AK-47 es. Robbanó szerként: Claymore. Remélem ezek közül ki kerül valamelyik.
Nem értem minek ez sok ajándék fegyver, stb.
Hisz a public player-ek úgyis csak egyet akarnak....Carl Gustav!
Miért nem adnak inkább CG-t és mellé hiperszuper splash damage növelőt. Vennék mint a cukrot.
Borzalom...:S
mondjuk ezzel vitatkoznék veled... cg szart sem ér viszont az mg szar az egy ....
Nem értem minek ez sok ajándék fegyver, stb.
Hisz a public player-ek úgyis csak egyet akarnak....Carl Gustav!
Miért nem adnak inkább CG-t és mellé hiperszuper splash damage növelőt. Vennék mint a cukrot.
Borzalom...:S
Jaj istenem azok a kívánságok, mindig röhögök ahogy bf.hut olvasok:D
Én annak örülnék ha esport-ra alkalmas játék lesz, nem egy fél évig mint a bfbc2.
Másodsorban pedig legyen csapatjáték, ne legyen cod ha már battlefield
Ez az angliai kérdés abszolút kiesik az EA hatóköréből, mivel csak drága Magyarisztán-ra jellemző, hogy minden új játék 15-16e Ft, 2 hétre rá már csak 12 és így tovább. Kérdem én, ha nem adnak el annyit belőle, hogy lett olcsóbb? Hát egyszerű, annyiér veszik, mint az angolok, és rápakolnak 100% hasznot, ÚGY.
Nem vettem még BF-et MO-n, pedig 1942 kivételével megvan mind, k***a be az össze magyar kereskedő.
A kevésbé sztárolt magyar boltok is képesek majdnem az angliai áron adni+ előrendelőknek néhol ingyen kiszállítás(az angolhoz képest szinte semmi akció és lassan csökken a játék ára ez megérthető).Ha minden magyar boltban vehető mellé járna a bónusz megvenném itthon, viszont ha csak x helyen(ahol alapból drágább) érvényes az akció marad Anglia.Ezért úgy gondolom akcióként csak virtuális ajándék érné meg a kiadónak.A póló,egérpad, bögre csak fölösleges kiadás amit beépítenek majd az árba.
Ennek ellenére egy dögcédulának örülnék.Lehetne rajta dlc kód és akkor kettő egy csapásra...
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
Bétázóknak:plecsni a nevük mellé a teljes játékban,aranyozott ak hogy legyen mire irigykedni,esetleg pár szintet megtarthatnak.
Előrendelőknek:ingyen járjon 1 mappack és/vagy x óráig dupla xp multiban.
Veteránoknak pedig nem csak 1 fegyverrel kéne kiszúrni a szemét.
Az pedig elvárás hogy ne legyen angliából rendelve 2-4 ezer forinttal olcsóbb a játék,mert ez esetben megrendelem onnan(már ott rendeltem elő) és a spórolt pénzt félrerakom a dlc-re/más játékra.