Forgotten Honor 2 - Nation Cup Beszámoló
Modhírek 2010. december 14. 3 hozzászólás 682 olvasás
Az ismét megrendezésre kerülő Nemzetek Kupáján összesen 10 nemzet mérettetett meg. Természetesen mi magyarok is jelen voltunk. Az előző kupán egészen a második helyre sikerült előre törni. Akkor a lengyel válogatott nyerte a Nemzetek Kupáját.

Idén nagy lelkesedéssel indultunk, és célunk a kupa volt. Első körben a svéd válogatott ellen osztottak be minket. A kezdeti szervezetlenség miatt pár órás késés után már kissé unottan indultunk neki. Rögtön jött is az ébresztő pofon. A svédek az első kört nagy előnnyel nyerték, sikerült behúzniuk az összes zászlót, így elbuktunk. Nem volt stratégiájuk, csak mentek előre. De be kell valljam, nagyon erős kis csapat volt. A 2. körben már jobban tartottuk magunkat, de végül már nem tudtunk változtatni a végeredményen, így az első csatán át is kerültünk a vesztes ágra.

A következő csata másnap folytatódott. A vereség tudatában mindenki nagyobb lelkesedéssel indult neki. A sorsolás után először a német csapat ellen mérettettünk meg egy éjszakai pályán brit és olasz egységekkel. Az első kört hasonlóan az előző naphoz, csak most fordítottan, mivel ezt a kört mi nyertük nagy előnnyel. Sikeresen betámadtunk, és később az összes zászlót behúztuk.
A következő körben az olasz oldalon folytattuk. Azt hozzá kell tennem, hogy a brit oldalnak volt egy fix pontja, amíg az olaszoknak az összes zászlójuk foglalható volt. Így tudtuk, itt csak a „killek” és a zászlók számával nyerhetünk. Meg kellett küzdeni a pontokért, de végül sikerült megnyerni ezt a kört is. Habár időlimit telt el.

Így tovább jutottunk a kupáért folytatott harcban. Következő ellenfelünk a franciák voltak. A nyereségtől fűtve, adrenalin bombával a hátunkon indultunk neki. Első körben az amcsik oldalán minimális ponttal ugyan, de nyertünk. Éreztük, hogy ez az oldal valamiért erősebb. A félelmünk hamarosan be is igazolódott, ugyanis 3 pont többlettel nyerték a következő kört. Ugyan még nem volt veszve semmi, de tudtuk, hogy ismét a nehezebb oldallal kell lennünk.
Az utolsó körben - ismét hosszas összecsapások után - hasonlóan minimális pont eltéréssel kikaptunk. Így a magyar csapat kiesett a kupáért folytatott harcban.

A döntőben a finnek és a svédek küzdöttek, melynek a végeredménye a svéd továbbjutás volt. A vesztes ágon pedig a finn csapat egy második eséllyel bizonyíthatott volna, de a svédek ismét elverték őket. Így a veretlen svéd csapat nyerte idén a kupát.
Köszönet a résztvevőknek, és remélem jövőre ismét összegyűlünk és elindulunk a kupáért folytatott harcban!
Kapcsolódó linkek

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/



Caspian Border 