Battlefield 3, összeáll a kép?
Cikkek/Interjúk 2010. augusztus 13. 6 hozzászólás 2027 olvasásA Battlefield 3 múltheti "bejelentését" követően (miszerint a játék multiplatformos lesz) sok PC játékos adott hangot nemtetszésének, hogy a méltán népszerű széria következő zászlóshajója (is) a konzol-játékosok oltárán lesz feláldozva. Míg az EA nem hajlandó kommentálni a PC-s verzió állapotát, addig találhatók olyan infók, amelyek megnyugtatják a kedélyállapotot --- hehe, nagy frászt, inkább felborzolják :)
Az első infómorzsát a Twitteren találtuk, egész pontosan a rendereléssel foglalkozó DICE-os Johann Andersson-nál, miszerint a Frostbite 2.0 motorra épülő BF3 elsősorban DirectX 11-re lesz fejlesztve, és nem fogja támogatni sem az XP-t, sem a DX9-et (bár elképzelhető hogy hackeléssel megoldható lesz majd). Ezen kívül a motor kifejezetten 64-bitre lesz optimálva. Ez már önmagában is jó hír, de ami még jobb, hogy a konzolok általában csak DX9-et támogatnak, tehát (elvileg) "vérbeli" PC-s játék lesz.

Egy az AMD és Anderrson között lefolyt novemberi interjúból kiderült, hogy a DICE-osok a DX11-et már igen korai fázisa óta követik, ami azt jelenti, hogy ismerik annyira, hogy ki tudják használni annak legfőbb - számukra fontos - előnyeit, tulajdonságait. Olyanokat mint a multicore (többmagos) optimalizáció, többszálúság támogatása (jobb teljesítménykihasználás, gyorsabb töltési idők, nagyobb részletesség), shaderezés támogatása (dinamikusabb fények), valamint tesszaláció (realisztikusabb, részletesebb objektum-renderelés). Igazi ínyencség az írás, főleg tech-mániásoknak ajánlott elolvasásra:) Ezen kívül érdemes elolvasni még a DirectX 11 további rejtelmeiről, lehetőségeiről szóló írásokat is. Mondanivalója 1 mondatban mindenesetre az alábbi: a BF3 nagy előrelépésnek ígérkezik, ami elsősorban az erősebb, 64-bites Win7-es vasakon fogja igazán jól érezni magát.
Sok játékos aggódik, hogy a 3-ik rész (túlságosan) a Bad Company 2-re fog hajazni. A DICE mindent megtett azért, hogy a BC2 PC-s cím legyen, mégsem számít klasszikus értelemben vett Battlefieldnek.
Először is tisztázzuk, a Bad Company 2 sosem volt igazi Battlefield játék, ezért nem fair azt feltételezni, hogy ebben az irányban haladna a DICE - legalábbis PC-n. Barrie Tingle társ-producer nyilatkozta még korábban, hogy "a Battlefield Bad Company 2 NEM a Battlefield 2 ill. a 2142 folytatása, hanem a Battlefield Bad Company-nek, így a játék jellemében nem is egyezhet az előbb említett Battlefield-széria játékaival." Magyarul egy másik, különálló ág képviselőjének számít, nem pedig a klasszikus BF sorozat újabb zászlóshajójának.
Mindenesetre a fejlesztők elismerték hogy mivel most volt a Frostbite motor PC-s debütelása, így az több szempontból se lett tökéletesnek mondható. Egy "crazycanuck" néven futó Battlefield fórum moderátor által gyűjtött/szerzett infó szerint a Frostbite 2 nem toldozgatás lesz, hanem az alapoktól újjáépített motor, ami még hatékonyabban kihasználja majd a PC-k képességeit. Továbbá hogy "a fejlesztők is izgatottan várják mit fog majd a BF3 az új FB2 motorral kombinálva produkálni", hiszen a pletyka szerint már régebbóta megkezdődtek a munkálatok.
Szintén Johann Andersson nyilatkozta: "a Frostbite 2-t egyidejeűleg fejlesztjük minden platformra (azaz minden platformnál a legjobb API-t használjuk)." Az engine tehát multiplatformos ugyan, de állítása szerint ki fogja elégíteni a játékosok igényeit, függetlenül attól melyik platformról van szó - csakúgy mint a BioWare, a Capcom, vagy éppen a CD Projekt esetében a The Witcher 2-vel.
A másik vitás kérdés a térképek. Valljuk be BC2-ben a pályák eléggé kicsire sikeredtek, s ennek eredményeképp a játékosok száma is erősen limitált. A korábbi BF-ekben megszokhattuk a nagy területen terpeszkedő pályákat, amik lehetőséget adtak komolyabb taktikák készítésére is. A témához kapcsolódóan egy májusi beszélgetésből idézünk, ami egy player és Alan Kertz senior gameplay designer között zajlott, az alacsony játékos-számmal kapcsolatban: "Ami a Battlefieldet illeti a sávszélesség behatárolja a konzolokon a maximális játékos-számot. PC-n viszont szeretnénk visszatérni a nagyobb, 64 fős léptékhez."
Nehéz megmondani tehát, hogy hogyan fog alakulni, de tudják jól, hogy a nép klasszikus BF-et akar. Előfordulhat, hogy a PC-sek saját mapokat kapnak, és emellett a konzolosok megkapják majd a PC-s mapok kicsinyített változatát. Mindegyik variáció teljesen rendben lenne. Az utóbbira már láttunk példát: a Battlefield 2: Modern Combat néven futó konzol-centrikus változat a PC-s verzió után 4 hónappal jött ki. Nem volt túl bíztató ugyanakkor Kertz egy mostani kérdésre adott válasza ebben a témában a BC2-vel összefüggésben: "Két teljesen más játék volt a PC-s és a konzolos BF2; a BC2-vel közel sem ez volt a helyzet...az úgy túl drága lett volna."
Ebből még ne vonjuk le azt a következtetést, hogy a PC-s verzió nem lesz jó, elvégre nem (annyira) hülyék a DICE-osok sem. Vegyük példának a korábbi DICE CEO Fredrik Lilegren szavait még februárból: "Hogy milyen lesz a Battlefield 3 PC-s verziója, szerintem mindenkinek le fog esni az álla, nem mondhatom meg a mikéntjét, de mindenkit le fog nyűgőzni."
Mindemellet ott van a modolás kérdése is, amiben aztán tényleg nagyot alkottott a közösség, elég csak a "Desert Combat" 1942 modra gondolni (amely fejlesztő gárdája aztán segédkezett a BF2 készítésében is, majd utána nekiálltak saját játékot csinálni ld. Frontlines: Fuel of War). Továbbár ott van még a Commander, a "Commo Rose", a LAN, a spectator mód, a battlerecorder stb.. Ezek közül a klasszikus BF funkciók közül néhányat már most fontolóra vett a fejlesztőgárda, hogy esetleg egy jövőbeni BC2 patch tartalmazni fogja őket. Hogy ezek közül aztán mi fog bekerülni a BF3-ba, azt nem tudni, de az eddig hallottak alapján izgatottan várjuk a játékot.
Nagyon izgatottan...
Forrás: http://www.teamapex.com.au/forum/index.php?topic=2303.0
deja vu! a bc2 előtt is hasonló szöveggel etettek minket, és tudjuk mi lett belőle. hiszem, ha látom
Egyébként mindenben egyetértek veletek, uh. a BF3-ra és a vele kapcsolatban elhangzó minden állításra, pletykára és kiszivárogtatásra is egy elcsépelt de érzéseimet jól kifejező közhellyel felelek: "Hiszem ha látom..."
99%,hogy nem csak PC változat lesz.(első a konzol,hogy legyen "mani",majd aztán talán egy átirat PC-re)
Hála imákat rebeghetünk,ha 2013 májusa előtt megjelenik,s szinte biztos,hogy a játékosok zömének olyan gépe lesz,ami közvetlen Paks-ról kapja a tápot....
Repcsi nélkül ki se adják...
"illeti a sávszélesség behatárolja a konzolokon a maximális játékos-számot" >> Tréfa-répán ülhettek a fejlesztők, aki nem érti mire gondolok, nézzen utána a M.A.G. című, konzol only fps-nek, ahol 256 játékos van egy csatában...
"szerintem mindenkinek le fog esni az álla, nem mondhatom meg a mikéntjét, de mindenkit le fog nyűgőzni." ez meg tipikus marketing-szöveg, még a Sims2: Befőttesüvegeknél is ezt használják.
Amúgy korrekt fordítás, egy-két elgépelési hibával fűszerezve :P Köszi!

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Pork

Operation Metro 